Pierre Lemaitre: Téboly

A hétvégén olvastam ki, de nem úgy kell elképzelni, hogy egész nap csak felette ültem és olvastam. Nem, csak szép komótosan olvasgattam. Innen már jócskán lehet sejteni, hogy mennyire olvastatja magát ez a könyv.

Krimi? Jöhet. Pszichopatás? Azt szereti a Lia. Mindennemű nyál nélkül? Egyszerűen tökéletes. Engem megvett magának. Az első oldaltól az utolsóig érezhető a feszültség, a sötétség és ez a "mi lesz most, mi lesz most" hangulat. Akkor lássuk csak, mink is van. Van egy Sophie nevű, nem igazán átlagos hősnőnk. Sophie ugyanis egyáltalán nem tökéletes, a személyiségében éppen ugyanúgy megvan a sötét oldal, mint a jó. Ez fontos, szerintem sok író beleesik abba a csapdába, hogy a karakterizálás szent nevében Mary Sue-kat alkot, mert azt imádják a tizenévesek és milyen különös, vele tudnak azonosulni. Fura.

Szóval Sophie élete kezdetben egészen kellemes volt. Volt egy férje, akivel szerették egymást, volt egy jól fizető állása, tervei, jövője... de ez egy pillanat alatt (illetve igazából volt egy 2-3 év is) elromlott. A férjét elveszítette, munkahelyéről kirúgták, ráadásul úgy tűnik, Sophie fejével nincs minden rendben. Olyan apróságok történnek, minthogy nem emlékszik rá, hol hagyta az autóját, nem emlékszik, hogy hova rejtette az anyósa szülinapi ajándékait, elhagy dolgokat, varázslatos módon olyan árucikkek kerülnek a boltban a szatyrába, amikről nem tudja, hogyan is kerültek oda... Sophie kezd megőrülni. Az emberek pedig elkezdenek meghalni körülötte. Bár Sophie konkrétan nem emlékszik egyik gyilkosságra sem, de minden jel arra mutat, hogy csúnyán sáros a dologban...

Ez egy olyan krimi, amiben magadtól nem tudnál rájönni, hogy ki mozgatja a szálakat, ezért az író a regény felénél lerántja a leplet. De mi az indíték? Ezek után már ez az, ami foglalkoztatott. A karakterizálás tényleg első osztályú volt, Sophie személyisége nagyon tetszett. Végre kaptunk egy erős, talpraesett, ugyanakkor érzékeny és sebezhető nőt, akinek nem csak azért van a feje a nyakán, hogy őzike szemeivel elkápráztasson minket. Sophie tud gondolkodni és használja is a buksiját. Miközben olvastam kicsit úgy éreztem magam, mintha péntek éjszaka lenne és én az ágyamban összekuporogva Gyilkos elméket néznék. Ha valaki nem szereti ezt a műfajt, akkor a könyv könnyen unalomba fulladhat, miután elérkezett Frantz fejezetéhez. Utána egy ideig ugyanis tényleg a "Miért?" viszi tovább a regényt. A saját kíváncsiságodtól függ, hogy tetszeni fog-e, mert ha annyira nem érdekelnek a miértek, az indíték, akkor a könyv sem fog.

Imádtam, hogy a negatív szereplő sem volt gonosz (csak simán beteg), ahogy semmi sem volt fekete és fehér.  Pont ahogy a mi világunkban. Mindennek oka volt, a lezárás pedig zseniális lett. Pierre Lemaitre igazán ért ehhez a műfajhoz, mesterien csavarta a szálakat és fokozta az izgalmakat.
Amúgy a borító telitalálat, de hogy miért, azt majd megtudja az, aki végig elolvasta :)

Eredeti cím: Robe de marié
Magyar kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 304 oldal
Értékelés: