Algernon utazókönyvének voltam első, szerencsés állomása. Úgy vigyáztam erre a könyvre, ahogy eddig csak a Harry Potter köteteim érdemelték ki. Mint egy műkincsre. De ez a könyv olyan is, csak rá kell nézni. Egyszerűen gyönyörű a kivitelezése, az ezüstözött lapszélek, az illusztrációk benne, a borítón a tükör... Aki még nem látta, az menjen be egy könyvesboltba és keressen egy példányt, mert ilyet tényleg élmény kézben tartani, annyira szép.
"Az egyetlen kifejezés, amely a "nem szeretlek"-nél fájóbb lehet, a "nem bízom benned". Az elsőnek valaki máshoz van köze. A szív döntéseit nem lehet megkérdőjelezni. A másodiknak viszont kizárólag te vagy az oka."
Charlotte Usher, a gumimaci által elhalálozott tinilány "élete" azon a bizonyos fényen túl is folytatódik. Bizony ám, az élet a másvilágon sem fenékig tejfel. A holttanból frissen leérettségizett diákok egy irodában kapnak munkát, ők lesznek a tinédzserek lelkiismeretének hangjai. De úgy tűnik, hogy Charlotte tanácsaira valamiért egy bajbajutott élő tini sem kíváncsi, sőt mi több, ez ugyanúgy elmondható a barátairól, Pamről, és Prue-ról is, akik annyira belefeledkeznek a munkába, hogy idejük sincs kedvenc szellemünkre. Így igazán nem nehéz a furcsa Maddy-nek a magányos Charlotte bizalmába férkőznie.
Közben az "élő" oldalon is galibák vannak. Ott vannak Scarlet szerelmi problémái az immáron egyetemista Damennel, és Petula most alaposan bajba kerül, miközben lázasan készül egy randijára. Közben közeledik a híres Hazatérés bál időpontja is, (oké, itt fura volt nekem Hazatérést olvasni a híres amerikai Homecoming helyett, de végül is tényleg ezt takarja a fordítás) amin Petulának természetesen feltett szándéka elnyerni az őt illető bálkirálynői koronát. Kérdés, hogy ez sikerülni fog-e neki, mivel közbejön egy kis probléma, ami nem csak a saját, de a húga életébe is kerülhet... Úgy tűnik, hogy Petulán és Scarleten már csak Charlotte segíthet, neki viszont a siker érdekében újra félre kell tennie önző céljait és vágyait.
Hát erről szól a Szellemlány második része, a mese folytatódik. Tonya Hurley pedig lassan már olyan lesz az én szememben, mint egy női Tim Burton. Szinte láttam magam előtt azokat a tipikusan groteszk, sötét burtonös figurákat, ahogy életre kelnek, miközben olvasok. Tényleg meg lehetne filmesíteni, érdemes lenne.
A regény szerkezete ugyan olyan, mint az első részé. Minden fejezet egy dalszöveg részlettel, vagy idézettel kezdődik, ami után jön egy kis filozofálás. Szerettem ezeket a részeket, mert találóak voltak, igazak és mert szép fekete papírra voltak nyomtatva (jó, ez hülyén hangzott, de tényleg).
Az előző részben Petula egy hisztis liba szerepét kapta, aki a végén elnyerte méltó, és kellően megalázó büntetését. (Említettem már, hogy imádom a nevét? Petula. Gyerekkorom egyik kedvenc könyve a Molly Moon hihetetlen kalandjai a hipnózissal volt, amiben a mopszot Petulának hívták, innen a név szeretete) Ebben a részbe is egy hisztis liba marad, viszont jobban megismerjük, árnyaltabb lesz a személyisége és kicsit fejlődik is. Én szerettem Petulát. Mondott dolgokat, amiken lehetett vidulni és tetszett a hiú, énközpontú világképe, ami annyira morbid volt, hogy az már mókás. Szerintem messze a legszórakoztatóbb karakter a sorozatban. Nagyon aranyos volt a Virginiával való kapcsolata, az nagyon tetszett és a kislányt is megkedveltem. Scarletből most kevesebbet kaptunk, ami nem baj. Előző részben volt épp elég belőle, most is szépen elvégezte a dolgát, küldetés teljesítve. Charlotte-ot viszont még most sem tudtam megszeretni, szerintem nem is fogom. Az egész könyvben az egyetlen, amit nem vettem be, az az volt, mikor egyik pillanatról a másikra ő tisztán állította, hogy persze, ő átlátott Maddy álcáján, tudta, hogy mire megy ki a játék. Aha. Charlotte önző, pedig azt hittem, ezt már kinőtte az első rész utolsó fejezetére. Úgy tűnik, visszafejlődött. Szegény karaktere annyira nem szerethető számomra. Kicsit unalmas, kicsit szürke, mindig ugyanabba a hibába esik szerencsétlen.
"Sokféleképpen nézhetsz az emberekre. Felnézhetsz rájuk, lenézheted őket, és keresztül is nézhetsz rajtuk. De elég néhány keményebb lecke az élettől, és megtanulhatod, hogy valóban is lásd őket, ne csak nézd."
Igazából ez egy olyan történet, ami nem tartogat egyetlen meglepetést sem. Egyértelmű, hogy ki a gonosz, ahogy az is, hogy a végén úgyis összejön a happy end és mindenki boldogan, elégedetten távozik. Nem mindenki elevenen, de... Biztosak lehetünk benne, hogy Charlotte az utolsó pillanatban megvilágosodik, észhez tér és helyesen cselekszik majd a kísértés ellenére. Minden adja magát, de itt mégsem zavar minket. Mert ez tényleg egy (rém)mese, tele tanulsággal a barátságról, a kapcsolatokról, az önfeláldozásról, a hiúságról és a szeretetről. Itt többre nincs is szükség.
Eredeti cím: Homecoming
Magyar kiadó: Pongrác
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 284 oldal
Értékelés: 
