Delphine de Vigan: No és Én
"Nem értem a világ egyenletét, az álom és a valóság osztását, nem értem, miért billennek meg a dolgok,miért borulnak fel, tűnnek el, miért nem tartja meg az ígéreteit az élet"
Lou egy 13 éves kislány, aki érettebb a korosztályánál, olyan, mint egy "minden extrával felszerelt autó, amit még próbálgatni kell, hogy boldoguljon az utakon". Két évfolyammal fölötte jár a kelleténél, ezért egy kicsit távol is érzi magát az idősebb osztálytársaitól. De ott van Lucas. A rossz tanuló, a bukott, a túlkoros Lucas, az egyik osztélytársa. Lucas különleges és Lou-t nagyon is érdekli a maga kiskamaszos, első "bolondulásos" módján. Lou szeret megfigyelni, vizsgálni a világot, ezért egy nap, mikor egy peronon az embereket figyeli összefut Noval. No egyedül van, 18 éves létére hajléktalan, nincs se otthona, se családja. Lou megszereti, felkarolja és próbál neki újra életet adni, miközben küzd a saját családja problémáival. Ez a regény erről a három fiatalról, Lou-ról, Lucasról és Noról szól, akik teljesen más háttérrel rendelkeznek, teljesen más a történetük, mégis ugyan olyanok. Elveszettek, magányosak, egyedül vannak a világban.
Nagyon tetszett a stílus, amiben meg van írva, ezek a 8 soros mondatok. Lou az elbeszélő és teljesen átjön a személyisége. Lehet érezni, hogy korához képest milyen magas az intelligenciája, viszont azt is, hogy érzelmileg viszont tökéletesen megfelel a korabelieknek: gyerek. Na jó, kiskamasz. Lassan rádöbben, hogy milyen kegyetlen dolgok történnek körülötte, de az emberekben ugyanolyan naivan megbízik. Lou nagyon aranyos a folyton lógó cipőfűzőjével, én megszerettem.
Lucast annyira nem ismertük meg. Tudjuk a családi hátterét, tudjuk, hogy őt is elhagyták, hogy egyedül van és nyilván ezért vannak viselkedési zavarai. Tudjuk, hogy törődik másokkal és szereti a csokicsipetet. Tudjuk, hogy nagyon magányos. De többet nem nagyon tudtunk meg róla.
No személyisége viszont érdekes és nagyon összetett. A goromba álarca egy érzékeny, megtört lányt rejt, aki már nem nagyon hisz a világban és nem találja önmagát. Lefogadom, hogy az idő elteltével eszébe jutott, hogy bár ne találkozott volna Lou-val, mert akkor legalább még mindig tartozna egy világhoz, még ha az az utca világa is. Mert nincsen annál rosszabb, hogy nem tartozol sehová és senkihez. Lou szerette volna, ha No hozzá tartozna, de No érezte, hogy hiába minden igyekezet, ez sosem fog megvalósulni. Igazából én úgy érzem, hogy No sorsa is már a születésétől kezdve meg volt pecsételve.
Lucast annyira nem ismertük meg. Tudjuk a családi hátterét, tudjuk, hogy őt is elhagyták, hogy egyedül van és nyilván ezért vannak viselkedési zavarai. Tudjuk, hogy törődik másokkal és szereti a csokicsipetet. Tudjuk, hogy nagyon magányos. De többet nem nagyon tudtunk meg róla.
No személyisége viszont érdekes és nagyon összetett. A goromba álarca egy érzékeny, megtört lányt rejt, aki már nem nagyon hisz a világban és nem találja önmagát. Lefogadom, hogy az idő elteltével eszébe jutott, hogy bár ne találkozott volna Lou-val, mert akkor legalább még mindig tartozna egy világhoz, még ha az az utca világa is. Mert nincsen annál rosszabb, hogy nem tartozol sehová és senkihez. Lou szerette volna, ha No hozzá tartozna, de No érezte, hogy hiába minden igyekezet, ez sosem fog megvalósulni. Igazából én úgy érzem, hogy No sorsa is már a születésétől kezdve meg volt pecsételve.
Lou az egyetlen, akiről elmondhatjuk, hogy elméletben nem egy csonka család tagja. Csak elméletben, mert a gyakorlatban a háttérben egy nagy családi tragédia húzódik, amit még az anyjának évek után sem sikerült kihevernie. Ezért Lou-nak van anyja, de még sincs. Majd megint lesz. És ez is annyira emberien és reálisan van ábrázolva, ahogy Lou anyukája újra elkezd élni, Lou pedig örül neki, de van benne egy keserűség, mert érzi, hogy akármennyire is szeretné, ez nem az ő, hanem No érdeme. Úgy érzi az anyukája No miatt tért vissza, mert talán Not jobban szereti, mint őt, a saját gyerekét. Nem érzi a szülő a törődést.
Ebben a könyvben ez a legjobb, a valószerű érzelemábrázolás és az élethű, hús-vér karakterek. Imádkoztam, hogy nehogy kapjunk egy babarózsaszínű befejezést, mert akkor összecsikartam volna magam, az 200 oldal megerőszakolása és megszentségtelenítése lett volna. Hál istennek ez elmaradt. A vége is valószerű lett, kicsit keserédes, mégis mondható, hogy egy boldog befejezés.
Eredeti cím: No and Me
Magyar kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 212 oldal
Értékelés:
"Én azt mondtam magamban, ha mindegyikünk befogadna egy hajléktalant, ha mindegyikünk törődne valakivel, egyetlenegy emberrel, segítené, támogatná, talán kevesebben lennének az utcákon."Számomra ez volt a regény kulcsmondata. Ez nem csak a hajléktalanokra vonatkozik, hanem mindenkire. Ha mindenki csak egyetlenegy emberrel törődne, akkor talán sokkal kevesebben lennék elveszettek. Persze az ember egy álszent állatfaj, elméletben bólogat, de gyakorlatban már nagyon kevesen képesek erre, inkább eltapossák a másikat, mert gyenge. Aki pedig képes arra, hogy törődjön és ne nézzen félre, az nem bólogat, mert neki ez a gesztus természetesen jön, észre sem veszi. Ebben a könyvben egy 13 éves kislány ilyen, a kivételbe tartozik. Ez pedig reményt ad.
Eredeti cím: No and Me
Magyar kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 212 oldal
Értékelés:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése