Lia mesedélutánja az e-bookokról. Illetve arról is.

Kicsit ki vagyok égve olvasásügyileg, avagy ma egy sort nem olvastam semmiből. Miért? Mert tanulok. Na jó, nem. Egyszerűen csak nem voltam/vagyok ma hangulatban hozzá, majd talán este, a paplanomba begubózva. Ezért ma inkább filozofálgatok egy kicsit.

2012-t írunk és ha és ha véletlenül 50 évvel ezelőtt élnénk, de rendelkeznék "Rubinvörös" Gwendolyn képességével és előre tudnék utazni az időben... igencsak rácsodálkoznék a mai olvasási szokásokra. Valószínűleg azt hinném boszorkányság van a dologban, amiért az emberek egy világító tábla előtt ülnek és azon nézik a betűket. Egyre inkább teret hódít az e-book, ami lássuk be nem egy rossz dolog, mert pillanatok és kattintások alatt hozzájuthatunk angol nyelvű irodalomhoz és a legújabb sikerkönyvekhez a tengerentúlon, ráadásul sokszor ingyen. Ha ravasz vagy és tudod, hol keresd. Viszont én elárulok magamról valamit: én is igénybe veszem, de attól még nem szeretem az e-bookot. Ez lehet, hogy csak azért van, mert nincs rá külön specializálódott olvasóm, hanem laptopon nyúzom a retinámat, ami nem egy kellemes dolog, főleg ha valaki annyira félti a szeme egészségét, mint én, tekintve, hogy egyedül csak az egészséges rajtam. Állítólag olvasóval jobb a móka, nem tudom, nekem még személyesen nem is volt hozzá szerencsém, őszintén megvallva.

Van valami viszont, amit az e-book soha nem tud kielégíteni: a birtoklási vágy. Például ha hátranézek (úgy nézek ki, mint egy bagoly, úgy ki kell csavarni a nyakam, de megteszem) ott sorakoznak a kincseim. Ott van például a Harry Potter sorozat, a gyerekkorom, ami értékesebb számomra, mint az arany. Az első kötet több, mint 10 éves, kicsit már sárgák a lapok, de tökéletes állapotban van, pedig ha ötvenszer nem olvastam az összes kötetet külön-külön, akkor egyszer sem. Nincs az a pénz, amiért megválnék tőle és akár ülök is gyilkosságért, ha valaki a legkisebb kárt is tenné benne.
Vannak könyvek, amiket egyszerűen muszáj a polcunkon tudni, mert jó ránézni. Nem a borító miatt, nem úgy értem. Hanem mert jó érzés, hogy neked is van egy példányod, amit bármikor le tudsz emelni, belemélyedni és átadni magad a világának. Ez hatalmas varázslat.
De az olvasás sajnos nem olcsó hobbi, ezt tudjuk jól. Jól meg kell gondolni, hogy mit veszünk meg, én például általában biztosra megyek. A molyos értékelésekre nem sokat adok (nem sértés, isten őrizz!), mert különböző emberek vagyunk, ami nekik tetszik, lehet nekem nem és fordítva. Az már jobban befolyásol, ha egy adott ember mond véleményt, akinek ismerem az ízlését. Nem kell feltétlenül hasonlítani az enyémhez, a lényeg az, hogy ismerem, hogy az illető mit szeret és mit kevésbé. Olyan is volt már párszor (Végzet ereklyéi sorozat, Az éhezők viadala), hogy először e-bookban megszereztem és ott lecsekkoltam, elkezdtem olvasni, vagy elolvastam az egészet. Utána éreztem azt a noszogatást a mellkasomban, hogy "Te Lia, ez kell neked, most rögtön kell!". Szóval én nem adom könnyen a pénzem. De mondtam már, ha majd nyerek a lottón, a könyvtáramnak lesz egy külön szárnya, ami csak a rossz könyveket fogja tartalmazni. Illetve pontosabban kifejezve magam, azokat, amik nekem nem tetszenek.

Ez volt Lia márciusi mesedélutánja. Ígérem legközelebb már valami konstruktívval jelentkezem, de tényleg.